Mr. Decker felesége éppen most érkezett meg Haitiba – egyedül tett – útjáról, ahova azért ment el, hogy némi időt biztosítson mindkettőjük számára, a válás higgadt körülmények közötti megbeszélése előtt. Nem sikerült. A legkisebb mértékben sem sikerült lehiggadniuk. Sőt, rádöbbentek, hogy még jobban utálják egymást, mint valaha.
     – A fele kell – jelentette ki határozottan Mrs. Decker. – Nem elégszem meg kevesebbel, mint a vagyon és a birtok fele.
     – Nevetséges! – kiáltott fel Mr. Decker.
     – Tényleg? Ismerhetsz jól, meg tudom szerezni. Méghozzá igen könnyen. Haitin volt alkalmam tanulmányozni az ottani varázslatokat.
     – Marhaság! – mondta  Mr. Decker.
     – Egyáltalán nem az. És még örülhetnél is neki, hogy milyen jó feleséged vagyok, hiszen akkor ölhetnélek meg, amikor csak akarom. És akkor az EGÉSZ vagyon és az EGÉSZ birtok az enyém lenne, anélkül, hogy a következményektől tartanom kellene. A woodoo által előidézett halál semmiben sem különbözik a szívbénulás következtében beállt haláltól.
     – Szamárság! – közölte Mr. Decker.
     – Szerinted az? Van viaszom és kalaptűm. Ha adsz nekem egy szálat a  hajadból, esetleg egy, vagy két levágott darabkát a körmödből – csak ennyire van szükségem –, akkor megmutatom neked.
     – Képtelenség! – jelentette ki Mr. Decker.
     – Akkor miért félsz kipróbálni? Mivel tudom, hogy a módszer jó, teszek egy ajánlatot. Ha nem sikerül végeznem veled, beleegyezem a válásba, és egyetlen vasat sem kérek. Ha sikerül, automatikusan én kapok mindent.
     – Rendben van – egyezett bele Mr. Decker. – Hozd a viaszt és a kalaptűt.
     A körmeire pillantott.
     – Elég rövidek. Adok inkább egy hajszálat.
     Amikor az aszpirines doboz tetején néhány rövidre vágott hajszálat egyensúlyozva visszatért, Mrs. Decker már nekiállt meglágyítani a viaszt. A hajszálakat a képlékeny anyagba gyúrta, majd a masszát megközelítően emberi formájúra alakította.
    – Bocsáss meg nekem – mondta és a kalaptűt a viaszbábú szívébe szúrta.
    Mr. Decker inkább kellemesen, mint sajnálkozva lepődött meg. Sosem hitt a varázslatokban, de óvatos ember lévén nem bízott semmit a véletlenre.
    Ezenkívül mindig is zavarta, hogy a felesége csak nagyritkán takarította ki a hajkeféjét.

Koch Árpád fordítása