Sci-fi, fantasy, vámpíros, humoros, kalandos, illusztrált...                       

MEZTELEN ÜGYNÖK szórakoztató folyóirat a könnyű, fantasztikus novellák kedvelőinek...

     
Honlap-menü


Statisztika


Keresés


Reklámok



Az Ön belépési neve Vendég · Csoport "Vendégek"Üdvözöllek, Vendég · RSS 2019.Szep.17, 21:23

MEZTELEN ÜGYNÖK Szórakoztató Irodalmi Magazin

Büszkeség és balítélet

Szerkesztői esszé

 

Csetlünk, botlunk, esetlenkedünk, emberit alkotunk, tiszta szívből. Határozottan azzal a célkitűzéssel indultunk, miszerint sokkal több ember olvashatna, ha lenne olyan médium, ami csak a könnyű irodalmat hozza nekik, néhol elgondolkoztatva, néhol csupán szórakoztatva, egyszer fantasztikus témában kalandozva, máskor történelmi, misztikus díszletek között. A sci-fi határozottan a fő zsánerem, de nem engedhetem meg magamnak, hogy a rengeteg tehetséges hazai szerző, a más témákban alkotók kizáródjanak, ezért bővíttettem a témaköröket. A fiatalok ­– ez meggyőződésem – azért nem olvasnak, mert nem tapasztalták meg a belső mozizás nagyszerű élményét, készen kapott, digitális képekben és  másodpercenkénti ütemezésben adagolják maguknak az internetről és egyéb médiumokról érkező információt. Nem állítom, hogy jobb időtöltést jelent az olvasás, de az tény, hogy az információs társadalomnak nem érdeke, hogy könyv, novella elvegye a fiataloktól azt az időt, amit a hálózatra kapcsolva inkább eltölthetnek. Túl a negyedik x-emen nálam ez pont fordítva van. Én a digitális médiát, az üzleti alapon, fogyasztásra buzdító módon szerkesztett csatornákat is használom, de egyre inkább sajnálom azt a rengeteg órát, amit az információk átszűrésével kell töltenem, és egyre inkább vágyok az olyan minőségi időre, amit olvasással, beszélgetéssel, vagy éppen a kiadványaim szerkesztésével tölthetek. Hiszem, hogy a mások meséit, rajzait, vagy dalait befogadó állapot is egyfajta alkotói révület. Ajándék ez a tudás, szeretném erre megtanítani azokat, akik még nem birtokolják!

Kapok a folyóiratért hideget, meleget. Megvásárolják az újságosnál, és jönnek levelek, gratulációk. Jönnek néha szidalmak, mint később kiderült, olyanoktól is, kik még nem is lapozták.

Az eddig megjelentekben számonként húsz novella, és azokhoz kapcsolódó illusztrációk vannak, és mindkettőben képtörténet is helyet kapott. Képregénynek nem nevezném ezeket, mert a comics apró, szövegbuborékos képkockáira annyira nem emlékeztet, inkább gazdagon, bekezdésenként illusztrált novellák, karcolatok.

A cím választásánál provokatívat, valami nem könnyen felejthetőt kerestem. Az első szám első története lett a címadó. Ez a sztori egy földönkívüli agressziót elhárító hivatal jól kiképzett ügynökéről szól, aki rendre olyan helyzetekbe kerül, hogy leruhátlanodik. Meztelenül is az emberiség védelmezője tud lenni. Mondanám, hogy szimbolikus, nagy mondanivalókat hozó történet, de leginkább csak humor.  A második számban folytatódik ez a mese, azonban az írások külön-külön is érthetők. Az első szám képes történetei között van egy távoli galaxisok foglalkozásait bemutató, és egy csattanós ufó-kaland.  Ebben a kiadásban helyet kapott Urbánszki László két történelmi novellája is. László barátom már a második könyvét írja, mindkettőre ebben az évben kapott megbízást, örülök neki, hogy velünk van. Az első két számban még a kalandok ifjú mestere Bukros Zsolt is társunk volt, előbb Fairlaine álnév alatt publikált, majd az eredeti nevét is bedobtuk a köztudatba. Nagy kár, hogy ő kiesett, regény írására kapott megbízást másik kiadótól, és ezzel teljesen leköti magát. (Az olvasóinknak hiányozni fogsz Zsolti!)

Bökös Borbála a nagy felfedezettem, bár ő már a találkozásunk előtt felfedezte magát, a tehetségét. Szerencsére! Borival készülünk könyvet is kiadni! Az első MEZTELEN ÜGYNÖKBEN olvasható tőle egy szívszorító történet, amelyben az Egyesült Államokból hazatérő idős embert meglepetések várnak a szülővárosában. Bori úgy tud érzelmes lenni, hogy egyszer sem csúszik bele a giccsbe, mégis az olvasóink közül többen is jelezték, hogy elsírták magukat a novella hatására.

Sorolhatnám a többieket is, de azért minden poént ne lőjünk le, hiszen a szerkesztőségben az első szám még kapható.

Nézzük a kritikával sújtott második számot!

Egy jóképű legényke látható a címlapon, a Varanium-2 holdjáról. Éppen befog néhány félvad embert a kedvesének, mert ezeket élve is, halva is fel lehet használni. A figura egy tragikus, véres jelenet szándékosan egyszerű, készakarva gyermekien vidám ábrázolása. Humornak szántuk, ha ez nem jött át, akkor tényleg hibás vagyok. Meg fogom erről kérdezni az olvasókat, hogy őnekik bejött-e ez a viccesnek szánt kép. Azért ne tévesszen meg senkit a borító, volt a Galaktikának is a többihez képest csúnyább, volt más magazinoknak is egyszerűbb. Lesz még sok szám, lesz még sok címlap, majd a huszadik után rendezünk belőlük szépségversenyt, és akkor ez, a második kerül utolsó helyezettnek. A novellák rendben vannak, a belső grafikai elemek pedig illusztrációk, az írások történeteit, hangulatait szolgálják, így sokfélék.

 

***

 

Szélesi Sándor egy nagyon jó író, végighaladhatnánk a korszakain, időrendi sorrendben vizsgálhatnánk azt a folyamatot, ahogyan egy kezdő, tehetséges, de még eszköztelen amatőrből igazi profivá vált.

Tudja, aki nyomon követte Sheenard (Szélesi) pályafutását, hogy az első regényei (például a Városalapítók, vagy a Parázs varázs) néhol együgyűen szájbarágósak, a kezdőként lehetőséget kapott író ezeket indokolatlanul túlírta, csicsázta. Mostanra Szélesi egy igazi profi, én is élvezettel olvastam a késői regényeit, néha-néha még a szerkesztő üzemmódból is kikapcsoltam, és elmélyedtem az ő világában. A bennem élő bizalom arra sarkalt, hogy higgyem, aki ilyesmit alkot, az egy jó ember. Jószívű, segítőkész, épp mint regénybeli pozitív hősei. Nem találkoztam vele személyesen, én ugyanis idő hiányában nem járok találkozókra, én egyszerűen a mezei Olvasót jelképeztem Sándor fele. Különösen, hogy a Facebookon egyszer pozitív észrevételekkel dicsértem, amit ő megköszönve elfogadott.

Azután megjelentette ezt a kritikáját. A blogjában. Természetesen joga volt hozzá.

Aki nem olvasta, annak annyit tudok erről mesélni, hogy megalázó, lesújtó, végkövetkeztetésként az írói, kiadói munkától is eltanácsoló. Állítása szerint a magazin annyira gusztustalan, hogy a barátja csak két ujja közé csippentve tudta megfogni. Sándor aggodalmát fejezi ki, és félti tőlünk az olvasókat.

Nem először kapok kritikát. Aki dolgozik (vállalkozik), az természetesen hibázhat is. (Csak az hibázhat, aki dolgozik.) Mégis, talán ez az első vállalkozásom, amit nem elsősorban a haszonért, hanem az elkötelezettségem, az irodalmi, alkotói hitvallásom miatt fogok végigcsinálni. A végigcsinálás ebben az esetben azt jelenti, hogy amíg csak lehetséges, az újságosnál meg lehet majd találni a MEZTELEN ÜGYNÖKÖT.

A honlapon, a kritika után már reagáltam, akkor még kicsit tüzesebben, pattogósabb szavakkal. Nem is szedem ezt le onnan, nincs mit szégyellnem miatta, viszont azóta annyi támogató levelet kaptam (nem családtagoktól, rokonoktól), hogy ezektől megnyugodtam. Abban a cikkemben még azt mondom, ha Sándor az első szám megjelenése idején így leradíroz, talán abba is hagytam volna.

Igen, de jönnek a visszajelzések. A támogatóim abban megegyeznek, magamtól rá sem jöttem, amíg ők nem mondták: a negatív reklám is reklám. Nem hittem elsőre, de már látszik. Beszélnek róla, keresnek, ízlelgetik a címét. (Sándor, miért nem az első számot cikizted? A rézfán fütyülőjét, nem jött volna vissza egyetlen darab remittenda sem a LAPKERTŐL!)

Sheenard blogjában mindjárt reagálnak is a ráérő kommentelők. Van, aki több ezer karakterben elemzi a honlapomon közzétett válaszomat, bekezdésről bekezdésre értelmezi a szavaimat, ahogy tudásából telik. Ezt nem bánom, mert amúgy nem rossz író, az ő szavai intellektuálisan már majdnem egyenrangúak az enyéimmel. Más is sietett még azon a napon egyetérteni a mesterrel, ami igen furcsa, mert hiszen október 23. volt, vasárnap. Hol tudtak magazint vásárolni, hogy megnézzék a saját szemükkel? Még ha a leközölt borító képe alapján rossznak is látták a címlapot, hogyan tudtak beleolvasni a belívbe? Ezek miatt az aznapi hozzászólások a Szélesivel való szolidaritásukról szóltak, nem pedig az alkotásainkról.

 

***

 

Az indulás után, amikor megkaptam az első rajongói levelet egy fiatal olvasótól, aki alig várta, hogy kijöjjünk a következő számmal, akkor tudtam, hogy kihez tartozok: csak az olvasóhoz. Mindegy, hogy pénzért, vagy ingyen adom az alkotásainkat, én nem érzek olyanfajta elkötelezettséget magamban a szakmával, aminek alapján majd ők besorolnak egy hierarchikus rendszerbe, és ez az olvasókat is csak hátrányosan érinthetné. Elkötelezett is tudnék lenni, persze, de csak cserébe. A segítségükért cserébe, de ezt így már sohasem tudhatjuk meg. Azt viszont megtudhattuk, megérthettük, hogy Sheenard nem akart segíteni. De akkor mi volt a célja?

Egyre nyugodtabb vagyok, visszatér a magabiztosságom is, hiszen nem történt semmi rendkívüli, ami aggasztó, az inkább a következő:

Sándor és társai írók. Kutya kötelességük lenne, hogy örömmel, segítő, alkotó kritikával fogadjanak egy ilyen kezdeményezést, ahol a máshol fórumot nem kapó tehetségeket támogatjuk. Nem ígéretekkel, nem magánkiadásuk gondozgatásával, hanem konkrét, azonnali megjelenéssel. A hibák felett szemet ne hunyjanak, épp ellenkezőleg. Sándor szavaiból, következtetéseiből azonban méregként csepeg az a hatalmi törekvés, hogy ő, mint a kultúra felkent papja betiltassa ezt az új kezdeményezést. Ez így persze spekulatív, de ti is eljátszhattok a gondolattal, hogyha közülük bármelyik mondjuk a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban dolgozna, akkor meg is próbálná. Vagy (mivel sci-fi írók vagyunk), elképzelhetitek azt is, hogy egy antiutópikus világban mit tennének velünk...

Van egy érzésem, nem kell elfogadnotok, lesz, aki rögtön átéli, mert gyakran érez hasonlóan, és olyan is lesz, aki emlékszik, hogy vele is megtörtént: azért bántanak, mert őnekik (és minden korábbi tiszteletem ellenére Szélesi nagyon jó példa erre) nem adatott ilyen segítség. Mert őnekik minden érvényesülésért kőkeményen meg kellett dolgozniuk, mert ők rengeteg megalkuváson vannak túl, és a rendszer szabályai szerint végre elérhettek valamit. Sándor mögött például nem egy gyermekien lelkes ember áll, aki pénzét, idejét beleteszi az ő érvényesülésébe, hanem több évtizedes szekér mozgatás, ahol a szekér nem az övé. Társadalmi felelősséggel jár ez a szerep is, másfélével, mint az én egyszemélyes rizikóm, de felelősségteljes, ezt elismerem. De miért arra használja ezt a helyzetet, hogy büntessen. Miért nem látja bennünk a jót? Miért nem arról cikkezik? Kénytelen-kelletlen bevallotta a magazin néhány erényét is, micsoda segítség lett volna az általam képviselt csoportnak, ha megfordította volna a jó, és a rosszindulat előjeleit, és a hibák felett szemet nem hunyva kiemelte volna az értékeket is. Nem csak a lapokon kinyomtatottakat, hanem azokat is, amik elvezettek idáig. Hogy van valaki, aki nem nyaralni viszi a családját a spórolt pénzéből, ehelyett felbukkan ismeretlenül az irodalmi életben, és egy jól-rosszul elkészített, máshol nem szerepeltetett írókat bemutató kiadványt a saját kockázatára kiad. És ezzel a lelkesedéssel mindjárt még honlapokat is készítsen, egyet kifejezetten az alkotók bemutatására. Ismersz még ilyen embereket Sándor? Ilyen egyszemélyes szerkesztőségeket? Tudod-e, hogy ennek az ügynek komoly kockázata van? Akár családok életét is befolyásoló kockázata. Tudsz-e a felelősségedről? Nem egy távoli földrész ügyeiről nyilatkoztál, hanem egy tehetséggondozó vállalkozásról a szomszédodban. Arról mondtad a többieknek, hogy ne támogassák.

Így, ebben az összefüggésben is, és az első szám ismerete nélkül is azt állítod, hogy sz*r a munkánk?

Néhány dolgot sajnálok. Sajnálom-lista:

Sajnálom, hogy vannak, akik árkot ásnak, sajnálom, hogy nem fogadott minden tehetséges ember a barátjának.

Sajnálom, hogy Sándor nem keresett meg a lehúzó cikk írása előtt, és nem kérdezett meg arról, amiről megkérdezhetett volna. Megkérdezhette volna, hogy mi a szándékom ezzel a kiadvánnyal? Elmondtam volna neki ugyanezeket. Erre ő, aki számomra ekkor még hiteles ember volt, tanácsokat adhatott volna.

Azt is sajnálom, hogy megkerestem email-en, és arra való hivatkozással, miszerint ellehetetlenít minket azon olvasók előtt, akik még nem is tarthatták kézben a kiadványt, azt kértem tőle, hogy szedje le a cikket. Na ezt meg azért sajnálom, mert a válaszában kedves könyörtelenséggel közölte, hogy nem! Uff, ő beszélt.

 

***

 

Én ennek a frissen tört ároknak a másik oldalán olyanokat látok, akik valamiért hatalmasnak gondolják magukat. Olyanokat látok ott mérgesen szónokolni, akiknek ezt az árkot inkább be kellene temetniük. Zavarban vagyok, mert indulatosan, de formailag szépen beszélnek. A távolabb állók arcán csak ki nem mutatott érzelmeket látok, mert vannak, akik bármit is gondolnak, ezekhez a szóvirágokból font csokrokhoz hozzá sem mernek szólni.

Zavarban vagyok, mert eddig azt feltételeztem, hogy az írók ismerik az alázatot, a segítségnyújtás, a támogatás, az ünneplés alázatát. Én azt kértem volna tőlük, ha lett volna időm mindjüket személyesen megkeresni, hogy álljanak az ügyem, az ügyünk mellé, és szolgáljuk együtt az olvasókat. A felhasználóinkat, akik miatt alkotunk, akik miatt kicsit értékesnek érezhetjük magunkat. Erre már nem volt érkezésem, és most meg a mi álmainktól akarják megvédeni ezen olvasókat, mondván, hogy az övék profibb, ízlésesebb.

Ha nem tudtok szeretettel fogadni engem, minket, akkor maradjon az, hogy hagyjatok békén. A sok karakterben velem foglalkozó írótárs (ha jól emlékszem le is hülyézett) még a saját honlapomra is beugrott, nem bírt a nagy vágyaival. Ott is kiosztott, azt kiabálta, hogy micsoda bénaság az, amit csinálunk. Kitöröltem a hozzászólást. Az IP címét nem tiltottam le, ha megemberesedik jöhet, de nem bírtam nézni torz hangulatának ezt a lenyomatát, kitöröltem. Először csináltam ilyet, amióta honlapjaim vannak, nem is akarom bevezetni.

 

***

 

Nos; jobb híján köszönöm nektek az ingyen reklámot, nem kérem, hogy vásároljátok meg a magazint, aki jelzi felém, annak küldök az előző számból egy példányt ajándékba.           
      Srácok, nem kell bocsánatot kérni, nem akarok ilyesféle energiát szipkázni tőletek, csak egyszerűen éljetek, és élni hagyjatok, ezt kérem.

A fentiektől függetlenül mindenkit várok továbbra is szeretettel a www.irjunk.hu honlapon is, ez a magazin előszobája, egy alkotói fórum, ahol egyre többen töltünk fel szöveges és képi alkotásokat. Ingyenes, és egyre látogatottabb.


Budapest, 2011. október 25.


Andy Baron főszerkesztő


Copyright Andy Baron © 2019