Sci-fi, fantasy, vámpíros, humoros, kalandos, illusztrált...                       

MEZTELEN ÜGYNÖK szórakoztató folyóirat a könnyű, fantasztikus novellák kedvelőinek...

     
Honlap-menü


Statisztika


Keresés


Reklámok



Az Ön belépési neve Vendég · Csoport "Vendégek"Üdvözöllek, Vendég · RSS 2019.Szep.21, 02:39

A megalkuvó lovag támadása


Szélesi Sándor, a magyar könnyű irodalom egyik neves képviselője elmarasztaló lapszemlét tett közzé (itt olvasható) a magazinunkról. Egyik írótársam hívta fel rá a figyelmemet, csak annyit kérdezett, hogy ezt olvastam-e, és a kérdéshez csatolta az írás linkjét.  
     Várakozó izgalommal kattintottam, mert végre egy új, remélhetőleg segítő kritika!              
     A nagy többséghez hasonlóan magam is ülve internetezek, ez nagy szerencse, mert bizonyára leültem volna a meglepetéstől: egy ilyen támadásra nem számítottam.              
Reagáljak-e, vagy szó nélkül továbblépjek? Aludtam rá egy napot (a párom, és mások is tanácsolják, hogy nem szabad azonnal nekiesni az ilyen ügyeknek), és ma reggel, a kávé után feldobtam egy érmét, mert a fej, vagy írást én gyakran használom
a többesélyes választási helyzetekben, segítségként. Feldobtam, írás: válaszolok!
     Sándor a magazint még az amatőr, pár száz darabos kiadványokkal sem tartja egyenrangúnak, író létére összeszedett gondolatokkal és formailag kifogástalanul adja elő végkövetkeztetéseit egy olyan fórumon, ahol őt lelkes olvasók tucatjai figyelik egyetértőn. Ellenállásra, ellenvéleményre nem kell számítania, hazai pályán van. Ezért reagálok én is itt, itthon, bár arra az oldalra is regisztrálva vagyok már régen, de nem célom, hogy az ottani hívei nekem esve védjék szellemi vezetőjüket. Mert ez történne, istenem, hányszor megtörtént, és mindig veszett veszekedés kerekedett. Ez csak arra lenne jó, hogy mindenki a saját, egó diktálta véleményét polírozza. Pont ezért is leszek udvarias, és nem engedem el az agarakat.            
    Nagyon fontos lenne tudni, hogy az a bírálat, aminek indoklásában olyanokat olvasok, hogy egy meg nem nevezett grafikus undorodva, két ujja közé csippentve adta vissza a folyóiratot, milyen indíttatásból keletkezett, Sándornak ezzel mi volt a célja? Sértett bosszúvágy hatása alatt szokták magukat ilyesmire kapatni az emberek. Vajon tényleg ennyire vacak a folyóirat? Vagy valami személyes komplexus áll e mögött?       
    Nézzük a vitathatatlan tényeket: saját pénzből, egy személyes vállalkozásként, önálló írói, és képi alkotásokkal, és az interneten összetoborozott írótársak novelláival töltöm meg a kiadványt, nem kevés éjszakai munkaórában. A nappali "rendes" munkám mellett pedig járok a levilágítótól a nyomdáig, onnan a terjesztőhöz, és más szervezési ügyekben. Egyszemélyes szerkesztőség. Ez ciki lenne?
    A két szám eladási statisztikáit ebben a cikkben nem akarnám vizsgálni, de azért álljon itt néhány mennyiségi adat:               
    Az első számban ötvennyolc illusztráció, és húsz szöveges alkotás található. A másodikban harmincegy képi, és tizenkilenc novella. A második szám jelenleg kétezer hatszáz példányban van az üzletekben. Ezek attól független adatok, hogy kinek tetszik, kinek nem, ezek egyfajta mennyiségi mutatói a munkánknak, jelzik, hogy mennyi-mennyi törődés, kitartás kellett ahhoz, hogy ezt elérjük. A tartalom minőségét pedig már sokan pozitívan értékelték, ők talán meg is bántódnak kicsit, mert akkor róluk is állítod, hogy hibásak. Mármint az esztétikai érzékük. A dicséreteket nem lobbistáktól, nem hízelgőktől kaptam, jórészt levélben jöttek a szerkesztőségi emai címre.

Nincs nagy magabiztosságom még ehhez a szakmához, így ezúton is köszönöm, hogy az első önjelölt erkölcsi igazságtevő csapása előtt már feltöltöttek némi öntudattal, ha Sándort kapom elsőnek, talán abba is hagytam volna.


*** 


    Kedves Sándor! Természetesen lehet vitatkozni az alkotások színvonalával, de azt jelenthetem: a magazin nem ennyire sz*r, mint ahogyan Te állítod. Van neki egy arculata is, többé-kevésbé szándékosan, szürke árnyalatos és vonalas rajzokkal, a belív egyszínű technikai lehetőségeihez igazodva.  A címlapok nem érnek Szendrei mester munkáinak a nyomába sem, azokat a LAPKER szakmai tanácsai és előírásai alapján készítettem.  A grafikákat én magam alkottam. Ennek nem csak exhibicionista okai vannak, hanem leginkább anyagi. Teljesen tehetségtelennek gondoltok a grafikus barátoddal? Szomorúan hallom, nagy szerencsémre azonban már kaptam eddig őszinte, elismerő szavakat is a "művészetemért". Néhány ismerős egyenesen őstehetségnek mondott, de nem rossz a szemem, látom, hogy némelyik rajzom csak a szódával elmegy kategória, némelyik pedig tűrhetően jó. Az alkotásra ösztönző fantáziámmal pedig remélhetőleg nem sok baj van. Fiatalkori képzőművészeti tanulmányaim óta eltelt két évtized, ki kellett hegyezni a nem használt ceruzákat, feltölteni a csőtollakat, menni fog ez. A Te rajztudásodat nem ítélhetem meg, nem láttam egyetlen produktumát sem, gondolom azért nem magad készíted a regényeid borítóját, mert nincs rá időd. (Ahogyan ígértem: udvarias próbálok maradni, tehát számolok tízig...) Amennyiben sok  elmarasztalást kapok szakmabeliektől ebben a kérdésben, akkor két választásom marad: vagy kevesebb illusztrációt jelentetek meg magamtól, vagy ingyenmunkával bízok meg nálam rutinosabb képzőművészeket. A kérdést nyitva hagyom...          
    A novellák minőségét kifogásolod, miután a képi megjelenést, és a tördelést elmarasztaltad. Kiemelsz kettő szerzőt, mint tűrhetőket, óvatosan megemlíted Nemere nevét, a többit pedig fikázod. Igazából nem értem, hogy író létedre miért nem a literatúra vizsgálatával kezdted? Hol van a megemlíteni érdemesek közül az őstehetség Bökös Bori, vagy a történelmi novellák fénylő írócsillaga, Urbánszki Laci? Miért nem esik szó a többiek írásairól? Mi a cél? Írói sértettségből az egész médiumot megalázni, vagy egyenként megvizsgálni a szerzőtársak munkáit, és alkotó véleményt mondani?
Így nem kellett volna hozzányúlni, hozzánk nyúlni.

Vagy ha igazán aggódtál a színvonalért Sándor, miért nem írtál egy üzenetet? Be voltunk egymásnak jelölve a Facebookon, beszélgettünk is már ott, megvolt a személyes kontaktus.


***     
    Alapvető világszemléleted miatt bántott meg Téged a médium. Amíg Te szorgos munkával érted el, hogy kiadód, grafikusod, olvasóid legyenek, erre ráment évtizednyi átvirrasztott éjszaka, rengeteg családtól elcsent munkaóra, sok megtorpanás, az ihletett pillanatok édes gyötrelme közben. Te jogosan úgy érzed, hogy a mostani népszerűségedért megdolgoztál. Idáig én magam is ünnepeltelek, és csodáltalak ezért.        
    Hoppá! Felbukkant valaki, aki az irodalmi életben ismeretlen, akit nem jegyeznek a sci-fi, és írói találkozókon, aki feltehetően csak egy-két éve ír, és mindjárt veszi a bátorságot, hogy egy jól-rosszul elkészített kiadványt a saját (!) pénzén kiadjon, és ezzel a lelkesedéssel mindjárt még honlapokat is készítsen. Szintén egyedül (erről olvasható a weboldalakon itt-ott). Ez a szemtelen, nagyravágyó ember semmibe vette mindazt a verejtékes, hierarchiában helyezkedő, urambocsá értelmiségi szándékot, ami a rendszert kiszolgálók kötelező magatartása kell, hogy legyen.  És még olyan hírek is felröppennek, hogy ez a lelkes ifjú kedves szeretettel fogad minden tehetséget! Alázatos tud lenni, nem felejtett el szeretettel foglalkozni a barátaival. És bárkinek, aki bizalommal fordul hozzá adni is kész azokból a lehetőségekből, amelyeket kikapar.  
    Sándor! Van róla fogalmad, hogy miközben megtámadsz egy új dolgot, a saját régi életedet véded? Ha rendben van, védd! Sajnos akkor is védeni szokták, amikor már - jaj de sokan - látják, hogy nincs rendben.    

Annak a kultúr-rendszernek a szekerét hajtod, ami kirekesztő az új, a kezdő írókkal. Amelyik rendszer megengedi, hogy a friss írókkal a néhány piacvezető kiadó öt-tíz éves kizárólagos szerződéseket kössön, és közben bagóval fizesse ki őket. Végső soron a saját pozíciódat félted, a francba, pedig én azért gondoltalak jó írónak, mert a Beavatás szertartásában annyira nemes lelkű karaktereket alkottál, hogy azt hittem Te magad is ilyen vagy. Talán tényleg, akkor még igen, csak közben beszippantott az erő sötét oldala.
    Nagyon is ide kívánkozik, mert a szerkesztői, emberi hozzáállásomat is megmutatja, és elhatárol a kultúrkufárok szellemiségétől, miszerint az író barátaimmal olyan egyszerű megegyezésünk van, amelynek értelmében a magazin bevételéből (ha lesz) egyszerűen, százalékok alapján risztelünk (osztozunk) majd. Ezt csak az tudja helyeselni, aki benne van. Olyan ez, mint a korrupció, ha kívülről nézzük, akkor mocskos és igazságtalan, ha benne vagyunk, akkor ügyesség. Sándor, Te ezt irigyled tőlünk? Természetesen bármit kiadtam volna Tőled is, a saját költségemen, ha ez meggyőzött volna az igazi szándékaimról. Gyanítom, hogy esztétikai okokra hivatkozva ezzel az ajánlattal nem éltél volna. Azért nem, mert meggyőződésed, hogy egy jó kiadó mögött csakis csapatmunka, szakemberek, pénz és üzleti terv állhat. Egy jó kiadónak - szerinted - a rendszerbe illeszkedve kell működnie, és    Téged, aki szintén kompatibilis vagy a rendszerrel, a kellő tisztelettel kell gondoznia. Akkor nem ezeknek a kiszolgálója lettél? Na nem: ha nem értesz egyet a képi világunkkal, nem vártam volna ünneplést, de értsd meg, a magazin egy művészi hitvallás, gyerekeket szoktat olvasásra (visszajelzések alapján), és van már egy kisebb olvasótábora. Nem fikázhatod tovább anélkül, hogy fel ne ébreszd bennem is a sötét oldal szörnyetegét, és el ne kezdjek valamilyen buta rágalomhadjáratot én is. Én féken tartom az egómat, most itt az ideje, hogy annyi regény és novella képzelt világának megalkotása után Te a saját személyiségedet kezdd el rendbe tenni.           
    A nyolcvanas évek vége fele, egy kisebb, két lerészegedés között is sokat olvasó, sőt, a borozóba, és a házibulikba is könyvvel a kezében érkező baráti társaság tagja voltam. Az egyik társunk bevonult katonának, ott összebarátkozott egy erősen magyar érzelmű, akkor még tiltott gondolatokat megosztó társasággal. Úgy jött haza, hogy teljesen át volt itatva zsidógyűlölő gondolatokkal, én még alig-alig hallottam ilyesmit, ilyen hülyeségnek tűnő jelszavakat.   
    Azzal kezdte civil életét, hogy a saját könyvtárából kidobálta azokat a köteteket, amiknek szerzőjét - ki tudja miért - zsidónak mondta. Fel sem fogtam, a többiekkel jobb híján csak röhögtünk rajta, bár a könyv kidobása az én szememben blaszfémia volt, fiatalemberként eszköztelen voltam, hogy tegyek ellene, főleg egy régi baráttal szemben. Az elmúlt sok évben gyakran eszembe jutott, hol szomorúan, hol vidáman elevenítve fel az emléket, de azt sosem tudtam, hogyan lehet a saját könyvtárunkból akár egy könyvet is kidobni. Maximum eladni, vagy elcserélni, odaajándékozni, de kidobni? Most sem teszek ilyet, de az Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) könyveket, azokat is, amelyeknek az olvasását túlírtan unalmas mivoltuk miatt be sem fejeztem (Városalapítók például), és azokat is, amelyek kedvenceim voltak (az említett Beavatás) elajándékozom. Én nem tudom már olvasni, birtokolni ezeket, mert a borítójukon látom Sándor arcát, ahogyan kardot ragadva, a jó ízlés lovagjaként engem le akar győzni. Én ezt nem engedhetem be az otthonomba, én a barátaimmal akarok egy fedél alatt lenni!
    A magazin megy tovább, amíg kereslet van rá addig folytatom, Sándor és a barátai pedig nem fogják megvásárolni, így jártunk...       


Copyright Andy Baron © 2019