Az alázatról beszélek!
Tanulom már egy pár évtizede, és még mindig nem vagyok vizsgakész
teljesen. Olyan tanárokkal találkoztam közben, mint a gyermekeim. A szüleim nem
tudtak e tekintetben példát mutatni, mert ők mihelyst a bölcsesség kövét
magukhoz vélték ragadni, az alázatot "fölézettel" írták felül. Ez a
"fölézet" az ellenpár: a fölérendelés. (Ha az alázat az alárendelés.)
Mennyi fölényes embert ismertem, aki mind tanítani akarták a saját fölézetüket! És a leckékben az a szép, hogy nincsenek benne a tantervben, hanem
váratlanul kapom mindet. Aki az izgalmat szereti, az kedveli az ilyen hirtelen
leckéket is. Ez is van olyan izgi, mint a banji jumping. És ettől is
összecsinálhatod magad.
Szóval van ez a magazin, amiben főszerkesztőként egy kisebb
hiányosságot észrevétlenül hagytam. Aztán van ez a Mickey Long, ez a vidéki
srác, akiről minden beszélgetésünk alkalmával pont az alázat jutott eszembe.
Hogy milyen kedves, és alázatos. Mondom: én az alázat szónak már elhagytam azt
a megalázkodó, egzisztenciális fealingjét, nekem inkább a sportban ismert,
fegyelmezett alárendeltség ugrik be róla. Tehát nem is lenézően tulajdonítottam
ezt a dolgot Mickey-nek, bár azzal a gyanúval éltem, hogy lehet a"csak
udvarias vagyok" összetevő miatt ilyen ő. De mindenképp szerettem ezt a
tulajdonságát.
És akkor a szerkesztői figyelmetlenség pont ezt a Mickey Longot
sújtotta, mert az ő novellájáról maradt le a poén. Az egész novi a poén alá
épült, mint általában a poénos noviktól elvárható. Igenis lett volna oka az
őrjöngésre, de papírforma szerint legalábbis csalódottnak kellene lennie.
Amikor ez a visszacsinálhatatlan bibi kiderült, és amikor még nem
hívtam Mickey-t, hogy tud-e róla, akkor én elkezdtem tisztázni magam.
Mosakodni. Úgy csináltam, hogy megnéztem az íróimnak küldött utolsó emailt,
amiben sokadszorra kértem őket az aktuális szerkesztett anyag átnézésére.
Ezekben a levelekben bíztattam őket, hogy főleg a saját alkotásaikat nézzék át,
tördelési hibákat keresve.
Némileg megtisztultam ettől a mosakodástól, mert kiderült, hogy a
barátomhoz már a rossz anyag került, és ő sem vette észre. Így megbátorodva (és
önfelmentve) hívtam telefonon.
És akkor kaptam a soron következő leckémet tőle, vagyis tanárommá vált
ő is. Mert tudott már a dologról, és mégsem csinálta a feszkót, hanem
ellenkezőleg: ő vigasztalt engem!
Azt mondta, hogy gondolt arra is, talán direkt vágtam le a végét. Azt
is mondta, hogy van egy csomó ötlete a reklámra, és inkább azzal foglalkozzunk.
Szóval a tananyagot megkaptam, és most csinálom házi feladatként. Éppen
keresem az összefüggést ebben a mentális függvényben az alázat és a hála
között. Hogy ez a kettő hogyan vannak együtt. Mert én nagyon hálás vagyok ennek
a srácnak, és köszönöm a leckét!
Csatolások:
|